2010. november 29., hétfő

Gyermeklélektan

Félelmetes, milyen más Zsiga meg Matyi rajza.  Mindig.

Matyi határozott nagy vonalakat firkál,







Zsiga aprólékosabb, kisebb "szigeteket" :



Advent


A fiúkkal csináltunk egy mézeskalács adventi koszorút, nagyon klasszul díszítenek az írókával, és tök jó ötleteik vannak, a kalácsokat is megmutatom majd. A koszorú ötletét innen vettem.

2010. november 14., vasárnap


Nem mi fotóztuk, de ez a kedvenc képem ezidáig az ikrekről.

Focikönyv

Kornél születésnapjára elkészült egy új kötet:







Nagyon örült neki, és annak főleg, hogy a címlapon levő labdákat ő fényképezte. Rögtön ráismert a képekre :)

Gyerekeink dolgai

Nem mondhatnám, hogy nem vagyok szétszórt. A fiúk, úgy tűnik, elég jól kezdenek alkalmazkodni ehhez:

Vince
Hétfő: délután szól, hogy 5-kor szülői értekezlet lesz. Különben eszünkbe se jutott volna.
Kedd: szól, hogy ebédbefizetés van a suliban. Szintén eszünkben sem volt.
Szerda: nézem az üzenőjét, ezt írta be: "mostantól hozzunk vizes üveget és ivópoharat". Kérdezem: "Tanítónéni mondta, hogy írd be, mert már napok óta nem vittél?" "Nem. Én írtam be, hogy el ne felejtsük." Megdicsérem, hogy ezen e héten ez már a harmadik dolog, amit ügyesen intézett, és hogy milyen klassz, hogy így figyel a saját dolgaira. Erre ő: "Igen, és én a gyerekem dolgaira is fogok"


Kornél
Apa szól neki pénteken az oviban, hogy hozza ki a mosdóból a törölközőjét, haza kell vinni kimosni. Mire ő: "Szerintem inkább hagyjuk itt, mert ha hétfőn elfelejtünk újat hozni, ez legalább még itt lesz"

Lehet, hogy ez az önállóságra nevelés egy módja?

2010. október 9., szombat

dióhéj felhasználásához


Ha túl sok dióhéj van nálatok, akkor csinálhattok belőle egy szép képet. Ha sok ilyet csináltok, akkor kirakhatjátok a falra. (ki is festhetitek.) Kornél ötlete volt és ő is készítette.


2010. szeptember 18., szombat

Bartos Erika után szabadon

Többszöri burkolt felkérés után (pl. az állatkertben sétálva ez ímígyen hangzott: "Lehet, Anya, hogy te is megírod majd egy mesében, hogy voltunk az Állatkertben, mint Anna és Peti anyukája :) ) Vince 8. szülinapjára létrehoztuk ezt a mesét Apával. A mű korántsem professzionális, de jó volt... 













2010. szeptember 16., csütörtök

2010. június 8., kedd

Lakodalom

Publikálom Vince és Kornél alkotását, amiket lagziba vittünk ajándékba. Tempera művek, és olyan szépek szerintem:



Posted by Picasa

2010. május 23., vasárnap

HálóPiccPiccPiccPiccPicc

video

Én vettem föl magamat..........
hálÓ PICCPICCPICCPICC

2010. május 22., szombat

gőzhajó

Papírból készült. A kéménye vécépapírgurigából van. Akrilfestékkel festettük ki. Műanyagból van a kerítése. Az árbóckosarát vajasdobozból készítettük. Csirízzel ragasztottuk össze.